SecondMarket: a tőzsdék új riválisa
Az Egyesült Államokban egyre nagyobb figyelmet kap a SecondMarket nevű „piacszervező” vállalat, melyet a Forbes a 10. legígéretesebb amerikai cégnek nevezett idén. A másodlagos piacon a kezdő, de gyorsan növekvő vállalkozások saját maguk által meghatározott feltételekkel fogadnak befektetőket, miközben a cégevolúció másik végéről is lehet vásárolni - csődbement cégekkel szemben támasztott követeléseket…
A SecondMarket tehát arra nyújt lehetőséget, hogy a tőzsdén kívüli vállalkozások könnyebben jussanak tőkéhez. Ezek a cégek sokszor tőzsdei bevezetés előtt állnak vagy egyszerűen nem is akarnak kilépni a tőkepiacra. Berry Silver, a vállalat vezetője nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy sok cég nagyobb biztonságban érzi magát jelenleg a tőzsdén kívül, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi időszakban jóval nehezebb és kockázatosabb a tőzsdére menni, mint együttműködni a magánbefektetőkkel, akik szintén nagy érdeklődést mutatnak az ilyen vállalkozások iránt.
A Forbes-lista megjelenésével párhuzamosan a SecondMarket azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Facebook egyik alapítója 50 millió dollárt fektetett a cégbe nemrégiben. A Facebook egyébként szintén jelen van a másodlagos piacon.
A „piactér” működése alig szabályozott. A kibocsátó határozhat meg minden apró részletet a részesedés eladással kapcsolatban. Így meghatározhatja, hogy ki és mekkora részesedést vehet, meghatározhatja, hogy mikor lehet vásárolni és természetesen azt is, hogy milyen összegben. A „kibocsátó” által meghatározott feltételeket a befektetők vagy elfogadják vagy nem… A vállalkozásoknak arra is lehetőségük van, hogy egy strukturált termékbe csomagolják a részesedést.
Jelenleg a tengerentúlon egy igen fontos szabály akadályozza, hogy a SecondMarket által szervezett piac tovább növekedjen. Amennyiben egy cégben több mint 500 tulajdonos van, akkor kötelezik a vállalkozást, hogy kilépjen a tőkepiacra. Ez például a Facebook számára már most gondot jelent. A SecondMarket erős lobbitevékenységet folytat, hogy tekintettel a mostani gazdasági helyzetre, engedélyezzék az 500 tulajdonosnál több befektetővel rendelkező cégeknek, hogy zártak maradjanak.
A SecondMarket másik piaci terméke, a csődeljárás alá vont cégekkel szembeni követelés. Itt már nagyon aktív volt a piac a Lehman bukását követően, most pedig az MF Global csődje kapcsán várják, hogy szűk félév múlva ígéretes termékek kerüljenek a másodlagos piacra.
A SecondMarket a Forbes összeállítása szerint 30 milliárd dollár értékben kínál eszközöket a befektetőknek jelenleg, a cég értéke 200 millió dollár.
www.secondmarket.com
További hírek
- Az átlagosnál is nehezebb a startupok finanszírozási helyzete
- A Docler Investments szakmai befektetőkkel közösen felvásárolta az ISVH Kft-t
- Az LGT és a QUANTIS kelet-európai pozíciójuk megerősítése érdekében egyesítik erejüket
- Korral csak jobb lesz – a legjobb tech-vállalkozók 39-40 évesen indítják cégüket
- Thomson Reuters: idén 3%-kal nőtt fel- és kivásárlási aktivitás globálisan 2010-hez képest